Ez a világjárvány az otthonszülés térhódításáról kellene szóljon, nem pedig a várandósok még inkább kórházi vágányra állításáról.
Amint a COVID-19 nagyobb és kisebb közösségekben is megjelent Angliában, a kórházak többé nem tűntek a legbiztonságosabb helynek a szülésre. A várandós nők erősen kockázatkerülők és még mielőtt felfigyelnének a személyes védőeszközök hiányára, az a tény, hogy a kór-ház a betegek helye, a nők figyelmét a lényegre összpontosította. Tény, hogy a szülés az egyetlen alkalom, hogy tökéletesen egészséges nők, teljesen szövődménymentes várandóssággal "páciensként" járnak kórházakba, mintha betegek lennének.
A szülésznők (ehhez Magyarországon még az orvos is hozzájön) normális körülmények között egyszerre több szülést is felügyelnek különböző szülőszobákban (az orvosok más szobákban, osztályon, rendelőben is) és ezzel növekszik annak a veszélye, hogy ők váljanak a vírus átvivőjévé.
Nem vészhelyzeti időkben is súlyos aggodalomra adnak okot a közegészéségügyben a kórházi fertőzések, mint a Clostridium difficile, MRSA és leggyakrabban a légzőszervi megbetegedések, amik Angliában az egészésgügyi ellátásból eredő 300.000 fertőzés 22,8%-át adják évente. Mivel ez a vírus is légzőszervi megbetegedést okoz és jobban fertőz, mint az influenza, sok nő körültekintően újraértékeli a korábbi döntését arról, hogy kórházba megy.
A közösségi média oldalai viszont televannak olyan nőkkel, akik arról számolnak be, hogy a felelősök bezáratták az otthonszülést kísérő szolgáltatókat, éppen ezekben az időkben, amikor a nőknek és a társadalomnak a legnagyobb szükségük volna rájuk, mondja egy bába is, aki átélte a SARS-fertőzést Kanadában. Sok nő tapasztalja, hogy hiába tervezte már régebb óta az otthonszülést, az egészésgügyi szolgáltató visszamondta a lehetőséget, annak ellenére, hogy Angliában ez egy törvényes lehetőség. Ez a lépés nem példátlan, az intézeten kívüli szolgáltatók a legelső veszteségek közé tartoznak minden krízisben, mindegy, hogy valós vagy képzelt, és ha ezt a szolgáltatást egyszer megszüntetik, nagyon nehéz újra beindítani. Az otthonszülés megszüntetésének általános indoka, hogy a szülésznőkre nagyobb szükség van a szülőszobákon. Még mindig arra az agyonhasznált kifogásra alapozzák ezt a döntést, amit pedig a Nemzeti Egészségügyi Szolgáltató saját megalapozott kutatása is megcáfolt és bebizonyította, hogy téves, hogy az otthonszülés csak "luxus", hogy az ezt választó nők vagy önzők vagy ostobák, hogy az "élményért" kockáztatják saját és megnemszületett gyermekük biztonságát. Soha nem vetődött fel bennük az a gondolat, hogy esetleg a nők alaposan utánajártak a lehetőségeiknek és gondos mérlegelés után arra a következtetésre jutottak, hogy számukra az adott körülmények között az otthonszülés a biztonságosabb.
A Birthplace Study (2011) szerint az otthoni szülés legalább annyira biztonságos vagy kissé biztonságosabb, mint a kórházi szülés azoknál a nőknél, akiknek legalább egy korábbi szülése volt. Elsőszülők esetében minimálisan nagyobb a kockázat olyan zavaró tényezők miatt, amiket eddig még nem kutattak alaposabban. Ez valószínűleg - bár nem kizárólag - leginkább a nagyobb esély a kórházba szállításra a szülés előtt, közben vagy után. Azok a nők, akik otthonszülést terveztek - attól függetlenül, hogy végül, hol szültek - , kisebb arányban szenvedtek fizikai sérülést, ideértve a császármetszés, a gátmetszést és a gátsérülést és ritkábban kerültek rossz pszichikai állapotba, szenvedtek gyermekágyi depressziótól vagy poszttraumás stressz szindórmától. Azt is megállapították, hogy többen szoptatnak, mint a kórházban szült nők. A szoptatás és az élettani szülés bizonyítottan előnyökkel jár mind az anya, mind a baba számára egész életük során, egészen idős korban is. Dahlen (2016; 7. o.) kijelenti, hogy „a bizonyítékok annyira erõsek ebben a kérdésben, hogy etikátlannak tekinthetõ, ha nem tesszük elérhetővé minden nőnek ezt a gondozási modellt”. Egy olyan válságban, mint a jelenlegi, ami összefügg a klímaváltozással, az otthoni szülés és a szoptatás nem csak az anya és a baba számára előnyösebb, hanem az egész társadalom számára is. A COVID-19 világjárvány az ideje az otthoni szülési szolgáltatások kiterjesztésének, nem pedig korlátozásának. Ez a korlátozás a legfőbb bizonyíték arra, hogy a kórházat a túlhajszolt szülésznőkkel és orvosokkal, a rutinbeavatkozásokkal, protokollokkal és veszélyekkel, a nők azon tudása fölé helyezik, hogy ez most a legrosszabb pillanat Angliában egy kórházi szülésre.
"Ironikus módon, az egészségügynek törvényi kötelezettsége gondoskodni azokról a nőkrő - és tiszteletben tartani a döntéséküket -, akik az otthonszülést választják. Segít tovább bebetonozni a fennálló helyzetet, ha a szülés alapellátásának az orvos általi vezetett szülést tartják. A nők saját egészségükre, saját életükre és csecsemőik életére vonatkozó döntéseit tovább marginalizálják a leginkább női tevékenység közepette. Ha a nők lennének a prioritás, az egészségügynek örülnie kellene minden otthonszülés iránti igénynek egy ilyen pandémiás helyzetben. A kórházi szülésznőknek támogatniuk kellene az otthonszüléseket kísérő bábákat, hogy több és nem kevesebb nőt tudjanak elvállalni. Válaszlépésként sok nő kifejezi a kívánságát, hogy ha az otthonszülést ellehetetlenítik, akkor inkább szaksegítség nélkül szül otthon. Kutatások bizonyítják, hogy a várandós nők jobban kerülik a kockázatokat, mint más fenőttek, és ebben a biológiai okok mellett gyakran szerepelnek olyan okok, mint pl. a negatív élmény korábbi kórházi szülésnél szülés alatti vagy szülés utáni szövődmények miatt, szülészeti erőszak, ami gyermekágyi szorongáshoz és/vagy depresszióhoz vezet, és traumatikus szülés, aminek poszttraumás stressz szindróma a következménye. Mivel a családok most karanténban vannak, egyes nők nyilvánvaló egészségügyi okok miatt vágynak arra, hogy otthonukban maradjanak a családjuk közelében, ellensúlyozandó, hogy nem lenne, aki gondoskodjon a nagyobb gyerekekről, amíg távol lennének. A reális félelem a COVID-19-el való találkozástól a kórházban rárakódik az amúgy is meglevő félelemre a szakemberhiánnyal küzdő, orvosok vezette szülőszobáktól. Ezek miatt az összetett és sok, helyütt átfedésben lévő okok miatt akarnak a nők otthon maradni. A döntéshez, amit a nők ebben a vészhelyzetben - és azon túl is - hoznak a szülésükről, mindig is joguk volt, anélkül, hogy félniük kellene a bűntudattól, a szégyentől, a megbánástól vagy a kriminalizációtól. Családjaiknak és szélesebb közösségeiknek helyet és információt kell biztosítani a számukra, hogy dönthessenek magukról és támogatniuk kell a döntésüket. Itt az ideje, hogy a nők maguk írják a szülés jövőjét saját maguk és lányaik számára.
A nők az egyedüli főemlősök, akik elmennek szülni a biztonságos helyükről, ahol a számukra ismerős mikróbák tenyésznek, egy olyan forgalmas, erősen megvilágított helyre, ahol ismeretlen arcok és fertőzőbb mikróbák veszik körül őket.
Gyerekkoruktól kezdve a nőket arra kondícionálják a médiák, az oktatás, a közösségi normák és az egészségügyi szakemberek, hogy féljenek a szüléstől és ezért feltételezzék, hogy a szülésre a legbiztonságosabb hely a kórház. Következésképpen a nők elfogadták egy egészségügyi szakember felügyeletét "csak arra az estre", ha esetleg valami baj történne. Ez a hozzállás önbeteljesítő jóslattá válik, magyarázza Amali Lokugamage, szülész-nőgyógyász orvos, a Királyi Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság tagja. Az egészségügyi személyzet traumatizálódik, amikor szemtanúja lesz tragikus, szövődményes szüléseknek és így dolgoznak tovább, anélkül, hogy törvény kötelezné őket a traumájuk feldolgozására és aztán felesleges beavatkozásokat végeznek, csak abban az esetben, "ha szükségessé válik." Ezek a beavatkozások a hétköznapi beszélgetésekben úgy fordítódnak le, hogy "ha nem lettünk volna kórházban (én, a gyerekem is) meghatunk volna". Ritkán hallani olyat, hogy ha otthon maradtam volna (a feleségem otthon maradt volna), akkor sokkal kevesebb komplikációval járt volna a szülés, pedig a statisztikák - mind az újak, mind a régebbiek - ezt támasztják alá, ahogy erről részletesen olvashatunk Beverly Beech tanulmányában. A COVID-19 traumája (mindannyian traumatizálódtunk attól, hogy az eddigi normáink felrobbantak) ahhoz vezetett, hogy sok nő szeméről leesett a hályog. A COVID-19 ideje drámain megváltoztatta a kórház és az otthon közötti haszon-veszély egyensúlyt, talán mindörökre. A nők továbbra is jelzik majd ellenállásukat a medikalizált szülési modellel szemben azzal, hogy intézeten kívül kívánank szülni, mert a mostani válságban ez bizonyult egyre inkább az egyetlen útnak. Sokan fedezik fel, hogy teljes mértékben képesek egészségügyi személyzet nélkül szülni. Azoknak a várandósoknak, akik más körülmények között sosem játszottak volna el az otthonszülés gondolatával, most itt van az ideje, hogy felvegyék a kapcsolatot online segítő közösségekkel és újratervezzék a szülésüket.
Definíciók:
Szülészeti erőszak: az emberi jogok megsértése a várandósság, vajúdás, szülés alatt és a gyermekágy idején. Ez magában foglalja a szükségtelen beavatkozásokba való beleegyezés kikényszerítését, a fizikai bántalmazást vagy olyan sérülést, amit olyan eljárás/gyógyszer okozott, amit a nőre eröltettek, vagy olyan embertelen cselekedeteket, mint azzal fenyegetőzni, hogy valamilyen kezelést vagy támogatást valaki nem kap meg vagy be is váltani a fenyegetést és megtagadni ellátást vagy gyógyszert valakitől, lenézni a nők életének ezen fontos tapasztalását, ignorálni a segítségkérését.
Szaksegítség nélküli szülés: olyan szülés, ahol nincsen jelen eü. szakember. Angliában is előfordul ilyen véletlenül is, akkor úgy tüntetik fel, hogy a szakember megérkezése előtt született, de valójában vannak nők, aki tudatosan választják ezt és szándékosan már csak akkor hívják a bábát, amikor nincsen esélye időben érkezni vagy csak a lepényre. Némelyeknél ez a döntés azért születik, mert félnek egy hatalmi személy beleszólásától vagy a korábban átélt traumatikus kórházi szülés élményük miatt, de mások teljesen szabadon terveznek és készülnek erre, pont azért mert nem akarnak félni."
Yolanda Foster
ford.: Bábakalács Születésház

eredeti